BMW teszt

Jelen bejegyzés egy 8 évvel korábbi blogolás ismételt elvégzése. Célja, hogy továbbra is vizsgáljuk, hogy keres a Google.
Ahogy korábban leírtam, a mostani bejegyzés teszt céllal készül. Azt vizsgálom, hogy milyen módon keres a Google. A következő szövegben 10 alkalommal fogom leírni az itt látható autómárka nevét. De fussunk is neki! Lássuk a medvét!

A BMW a bajor és a német autógyártás remeke, igazi high-class termék. Kezdetben a BMW repülőgépek motorjának az elkészítésével, majd később motorkerékpárok és autók gyártásával is foglalkozott. Természetesen a 2. világháború ezt a céget is a tönk szélére sodort de talpra állt és kezdetben akár hiszitek akár nem, de alumínium edények gyártásával foglalkozott. 1950-ben készült el a BMW R 25-ös motorkerékpár, amelyből 23400 darabot készítettek. Az 50-es években érte el a változás szele Németországot, ugyanis megnőtt az igény egy egyszerű négykerekű iránt, és ezt a vágyat a 600 cm3-esBMW 331-es modell elégítette ki. Az 50-es évek áttörését egy igazi mestermunka jelentette, amely már a Mercedes 300 SL számára is konkurencia volt. Ez a modell valóban gyönyörűre sikerült és formajegyeit a mai típusok is megidézik. Ez a BMW507, amely kabrió változatban is kapható volt. Íme! (Nagyobb mérethez klikk a képre)

A jellegzetes koportyúk, amelyek az M sorozat valamennyi darabjára felkerültek, a jellegzetes hűtőrács. Ez már igen! Mestermunka!
Egy kicsikét ugrok az időben és egy másik kedves modellemről ejtenék néhány szót. Ez pedig az olasz származású 12 lóerős, 160 ezer példányban előállított BMW Isetta. Egy igazi mini! A beszállása az első szélvédő-ajtónál volt lehetséges. Az igazi trendváltás a 1960-74 közötti években következett be a BMW gyár életében. Ekkor jelentek meg az első "cápák". Az 1-es, 3-as és 5-ös sorozat. Ezek az autói a gyárnak számomra nagyon teszenek. Én is először, ha jól emlékszem egy 3-as cápában ültem hatul, de őszintén mondom nem volt valami kényelmes. De egy élmény maradt. ABMW könyvem szerint 1975-től 1985-ig terjedő időszakban indult meg a cég világkarrierje, de szerintem hamarabb, már az 507-essel. Szívesen elfogadnék egy ebből a korszakból származó 730-as "bálnát", vagy ennek a modellnek a topját egy 745i-t, amely 252 lóerős volt és 54.200 Márkába került. Ebből a korszakból származik a 6-os sorozat is, amelyből Debrecenben is volt járgány. Egy ezüstszürke és a talán egy sárga. A 6-os sorozatba már ekkor olyan technikát építettek be, amely megakadályozta, hogy gyorsításkor emelkedjen a kocsi orra. Újabb ugrás következik a BMW történelmembe és máris 1991-1997 közötti időszakról mesélek egy kicsit. Ekkor a gyár benyelte a Rovert és az ahhoz kapcsolódó autókat, pl. a Mini-t, Land Rover-t, Range Rover-t és az MG-t.
Mivel már csak egyszer írhatom le ezt a bizonyos szót, ezért úgy gondoltam, hogy egy igazi mesés darabnak szánom. Ez egy koncepció autó, amelyet persze átdolgoztak és ebből született a Z4 Roadster. Dehogy melyik ez a varázslatos járgány?
Ez a BMW Z07-es gépe! Egyszerűen pazar, mesés járgány! 2-3000 darab készült volna belőle évente és mintegy 150.000 Márkát kellett volna leperkálni érte. Nem gyenge! Ez a gép az 507-es utódjául szánták a gyár mérnökei és észbontóra sikerül!

Véget ért a 10 szó, remélem tetszett ez a kis történelem, most várok egy picit és tesztelek. Kíváncsi vagyok, vajon hányadik oldalon hozza a Google a Cívistigrist.

Nem féllábas, hanem félkezes

Annyit csiporogtam már korábban arról, hogy olyan képek születnek rólam egy versenyen, hogy éppen nem látszik az egyik lábam, most viszont a fél karom maradt le a képről :))
Ez van, nem lehet mindig tökéletes képet csinálni.

Erős kezdés

Sérülés ide, sérülés oda, elég masszívan kezdődött a 2013. Első nekifutásra sikerült 277 km-t összehozni ;)

Évzáró és bizonyítványosztás

A mai nappal befejeztem a 2012. évet és azt kell, hogy mondjam, hogy az idei éve elég kalandosra sikerült. 

Ahogy szokott az év eleje elég jól indult, - a 2011-es formámat megőrizve sikerült jókat futni, majd sajnos májusban lett egy térdsérülésem. A hosszas felépülést követően megint sikerült csúcsformába lendülni, aminek a vége - túlerőltetés  és egy rossz cipő miatt - részleges izomszakadás lett.

Az aktív pihenés során sikerült valamennyire megőrizni a formámat és a mai napon ismét megmutattam magam egy kis versenyen, ahol újra érezhettem a sebességet.

De ne szaladjunk ennyire előre az események folyamában, hanem csak szép sorjában nézzük végig, hogy mi is történt 2012-ben. Talán a történet ott kezdődik, ahogy az öreg Martin Luther King mondta a minap 1963-ban, hogy volt egy álmom... és rögtön nem is egy, hanem egyből kettő igen komoly célt tűztem ki magam elé, amit egy amatőr futó csak kitűzhet magának. 

Az egyik célom a 3 órán belüli maraton, a másik célom az 1:20-as félmaraton.

MEGCSINÁLTAM!!!!!!!! Igen, igen, igen!!!!

Szóval sikerült, de ezért nagyon sokat kellett futni. Hogy mennyit is, íme egy grafikon a 2012-es év terméséről:

   
A grafikonon sajnos jól látszik az a 2 hónap, amikor nem igazán tudtam futómunkát végezni, de azt elárulhatom, hogy ekkor sem sokat lógattam a lábomat, csak éppen lovat váltottam és nyeregbe pattantam. A bringázás során sok szépet láttam a Hortobágyon és sok-sok élménnyel gazdagodtam, - 1x még egy teknőst is megmentettem, amikor át akart kelni a 33-as úton. :))

2180, - ez az a szám, amennyi kilométer átszaladt a talpam alatt az idei évben, persze legtöbbször edzés keretében, de azért a versenyekről is ejtsünk néhány szót:

2012. január 7. - Oxigén Kupa IV. forduló
2012. március 3. - Oxigén Kupa V. forduló

2012. március 17. - Oxigén Kupa VI. forduló
2012. március 25. - Rotary félmaraton ~ 1:17:45

2012. április 22. - Linz maraton ~ 2:50:35

2012. május 12. - Terep50

2012. augusztus 18. - Őrült futás

2012. augusztus 25. - Aqua futás

2012. szeptember 16. - Nagyvárad félmaraton ~ 1:18:12

2012. október 13. - Oxigén Kupa I. forduló ~ 35:20

2012. október 28. - Helloween futás

2012. november 3. -  Oxigén félmaraton
2012. december 6. - Mikulás futás

2012. december 30. - Fenyő futás

Az idei versenyeket figyelembe véve a legbüszkébb a félkövérrel kiemelt eredményekre vagyok, de talán az összes közül a linzi maratonra. Azt hiszem, ha ma véglegesen abba kellene hagynom a futást, akkor nyugodt szívvel tennél le a futócipőmet, mert elértem nagyjából mindent ebben a sportágban, amit egy amatőr futó elérhet.

Már csak egy dolog maradt hátra, az pedig nem más mint a köszönetnyilvánítás azoknak, akik nélkül nem sikerülhetett volna. Köszönöm szépen Anya, Apa, Osztrogonácz family, Bartha Attila, Kazsimér Attila, Dani János, Jóbarátaim.

Ezúton kívánok a szeretteimnek, barátaimnak, futótársaimnak, minden kedves ismerősömnek egészségben, boldogságban, sikerekben, kilométerekben gazdag 2013-as évet!

  

2:10:12

Szűcs Csaba 1993-ban Párizsban megfutotta a magyar maratoni csúcsot, a 2:10:12-t, és azóta senki, de senki nem tudta megdönteni ezt a rekordot kis hazánkban.

Félreértés ne essék, nem azért drukkolok, hogy Csabának lemossák az eredményét, hanem inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy valami talán nem jól működik idehaza az atlétika világában, mivel majd 20 év alatt sem sikerült kinevelni egy olyan "top" atlétát, aki 2:10 körüli idővel tudna menni, miközben a "nagymenők" már a 2 óra határát piszkálják (2:03:02).

A mai napon került megrendezésre a 27. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton, amin már 2:21:06-os eredménnyel a dobogó legfelsőbb csúcsára lehetett állni. Ez egy nagyon szép idő, és ezúton gratulálok a győztesnek, de számoljunk csak egy kicsit, hiszen ez több mint 10 perc differencia Szűcs Csaba idejéhez képest. Ha ezt kilométerben nézzük, akkor ez több, mint 3 km lemaradás. Ez rengeteg!!! 

Amúgy a versenyre 1.000.000,- Ft bónuszt ajánlottak fel a szervezők annak, aki megfutja Csaba idejét. Fogadjuk el részükről, hogy ez csak amolyan költői kérdés volt :)

Sebesen a madarakkal

A térdem lerobbanása óta igyekeztem az állóképességemet megőrizni és mivel lassan elkezdtem a gyógyulás útjára lépni, ezért a Kazsival (sportmasszőr) abban állapodtunk meg, hogy a héten már némi mozgást fogok végezni, és így a bringát lőttük mint lehetséges sport. Gyorsan fel is hívtam a Mestert, hogy állítson már össze a hétre valami jó kis edzéstervet, hogy az a sok munka, amit tavaly elkezdtem ne vesszen kárba és ha gyorsan talpra tudnék állni, akkor még esetleg a Kékes csúcsfutáson el tudjak indulni. 

Mester 3 edzést állított össze, az 1. 90 perc tekerés 130-as pulzuson, minimum 80-as pörgetéssel percenként; a 2. edzés már egy kicsit keményebb lett, 100-110 perc tekerés 125-ös pulzuson, benne 3 x 10 perc 140-en és változatlan fordulattal. A 3. edzést már alacsonyabb pulzuson (120-125 BPM) kellett volna megcsinálnom és kb. 2-2,5 órát kellett volna menjek, de ennek sajnos nem tudtam eleget tenni, mert...

Tegnap, egész nap lógott az eső lába, - gondoltam délelőtt kimegyek és letekerem a távot, de valamiért inkább a pocolós hangulat vett rajtam erőt és valami béna kempingezős francia limonádét bambultam a tévében, így nem mentem. Aztán délután F1, meg esőcskék, így felmerült bennem a gondolat, hogy talán hagyom az egészet és maradok otthon, de szerencsére sikerült erőt vennem magamon és csak elindultam és egyáltalán nem bántam meg...
 

Indulás előtt sok útvonal pörgött a fejemben, de aztán végül  33-ast lőttem be és Hortobágy felé vettem az irányt. Úgy terveztem, hogy jutok ameddig jutok, és kb. 1 óra körül visszafordulok. Útközben rengeteg madárral találkoztam, gólyák sétafikáltak tőlem 20 méterre, kicsivel távolabb egy kis kócsag keresgélt a napi betevője után, - madárénektől volt zajos a puszta. Ahogy haladtam kifelé és kifelé egyre több vetési varjúval futottam össze, akik zavartalan röpködtek összevissza, "bogarásztak" a fűben.

Lassan közeledtem az 1 óra felé, amikor már szépen kirajzolódott Hortobágy sziluettje és sejtettem, hogy a visszafordulás valahol a telepüsen fog bekövetkezni. Így is történt, ugyanis , olyan jól ment a pörgetés és persze köszönhetően a kellemes kis hát- és oldalszélnek, hogy sikerült 1 óra 3 perc alatt kivitorlázni a Hortobágyi Csárdához.

A csárda előtti körforgalomnál már tudtam, hogy hátra van még a fekete leves. Az eddigi kellemes hátszél, most nagyon fog fájni hazaútban. Igyekeztem bújni, csökkenteni a légellenállásom, a ruhámat minél jobban összerendezni, hogy kevésbé kapjon bele a szél. 

Már kifelé tartottam a faluból, amikor észre vettem, hogy az úton egy nagy árnyék repül, - sejtettem, hogy nem varjú, felpillantok és egy jókora madár siklott át a fejem felett és szállt az út jobbján lévő hatalmas fa egy csupaszabb ágára. Azt a mindenit, micsoda jószág!

A falut teljesen elhagyva ismét a vetési varjukkal találkoztam, akik közül  néhány a földtől alig pár centire, velem párhuzamosan repült és melléjük szegődtem egy darabig. Kellett ám nyomni rendesen, hogy tarthassam velük az iramot, - bőven 30 feletti tempóban, minden megerőltetés nélkül suhantak, nem úgy mint én, akinek meg a szívverése meg szépen 160 köré kapaszkodott fel. A "varjúverseny" után egy kicsit visszavettem és folytattam utam Debrecen felé.

Szálkahalmot elhagyva /vélhetően, mivel nem vagyok egy nagy ornitológus/ egy pusztai ölyvbe futottam bele. A madár kihasználva a szembeszél felhajtó erejét olyan szépen emelkedett felfelé mint egy könnyű kis vadászgép. Aztán a kívánt magasságot elérve vitorlázó üzemmódba kapcsolt és klasszikus körző mozgásba kezdett. Átrepült a jobbomra is és ott folytatta tovább a körözgetést. Sajnos nem álltam meg, hogy megnézzem, hogy lesz-e zuhanórepülés egy prédára, hanem az ölyvet magam mögött hagyva pedáloztam tovább. A nagyhegyesi körforgalmat elhagyva, bebújva bokorsáv mellé már jobban haladtam, mint kint a pusztán. A látóképi tónál lévő 2. huplin is túljutva a csárdánál már tudtam, hogy innen már nincs sok hátra és az is szinte végig sík, sőt lejtős részek is lesznek. Még egy párszor bebújtam a kormányba és kiálltam, amikor már kezdtem érzeni, hogy fáradok, de annak rendje és módja szerint simán hazagurultam.

És, hogy miért nem tudtam eleget tenni a Mester kérésének? Mert visszaútban olyan élményekben volt részem, úgy felspanoltam magam, meg persze a szembeszél miatt is, hogy 141-es pulzusátlagot tekertem a 120-125-ös pulzus helyett, de megérte, mert ilyen látványban nincs része az embernek minden nap. Szuper délután volt!

Kékes végveszélyben

4 éve, az négy éve készülök arra, hogy meghódítsam a Kékest. Eddig valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy nem tudtam elmenni a csúcsfutásra, ezért az idén elhatároztam, hogy  az 1:20 alatti félmaraton és a 3 órán belüli maraton után ez a verseny lesz a legfontosabb.

A maraton utáni héten minimális pihenőt tartottam, de aztán már teljes erőbedobással folytattam a felkészülést a Kékesre, aminek egyik állomása a T50 volt.

Már a fejemben volt a teljes edzésterv a csúcsfutásig, - először T50, majd egy kis pihenő, aztán Tarcalon a Kopasz megfutása 2x és még némi tempóedzés.

A T50 (Terep 50) alatt a sok-sok fel és le miatt éreztem a térdem, de különösebben nem volt vele semmi különösebb és mivel másnapra kutya bajom sem volt, ezért elmentem még egy kicsit futkározni bőven 4 perc alatti tempóban. Még másnap (ma egy hete) sem volt semmi bajom, viszont amikor kedden kimentem, azt hittem, hogy leszakad a bal térdem, - alig bírtam hazamenni.

Először azt hittem, hogy hidegfront, de sajnos nem az. Valószínűleg, - nagyon remélem -  hogy csak egy kicsit túltoltam a térdemnek és most némi kényszerpihenő jön, - viszont napról napra közeledik a június 2., a Kékes startja.

Még múlt héten csütörtökön voltam a masszőrömnél, aki meglézerezett, ami után sokat javult a térdem és tompult a fájdalom, de amikor pénteken megpróbáltam újra kimenni futni, azonnal jelezte a szervezetem, hogy ezzel még koránt sincs vége a dolognak. Hétvégén Budapest, pihi, cimbizés, Bodies 2 és PastaCool kenőcsözés, és abban állapodtam meg a masszőrömmel, hogy egy kicsit megsegítjük a szervezetem némi leragasztással. A módszer a kinesio taping, ami egy aránylag új terápiás módszer. A 70-es évek elején egy  japán csontkovács, dr. Kenzo Kase fejlesztette ki. Európában, köztük Magyarországon csak több évtizeddel később vált ismertté. A módszer és a felhasznált eszköz, a kinesio tape, fokozatosan érték el ma ismert kinézetüket. Ma a kinesio taping módszerét az egész világon alkalmazzák, nemcsak a sportgyógyászat területén, hatékony segédeszköz a rehabilitációs kezelések, fizioterápia, pediátria, ortopédia és az állatgyógyászat területén is. A kinesio tape felgyorsítja a rehabilitáció és felépülés idejét, lehetővé teszi az aktív, sportos életbe való gyors visszatérést. Leggyakoribb használata az izmok túlzott igénybevétele és megterhelése esetén, az izomgörcsök és -sérülések megelőzése érdekében, az izomfelépítés tehermentesítése és javulása érdekében, a duzzadások kezelése során, az izületi panaszokra, laza izületre, stb. (Forrás: http://www.kinesiotaping24.hu)

Szóval,  - ahogy látszik - most le vagyok ragasztva és nagyon reménykedem, - és hiszek a javulásomban -  hogy 4 év után csak el tudok indulni ezen a jubileumi 15. Kékes csúcsfutáson és a tervezettnek megfelelően, kb. 50 perc alatt fel fogok érni a "kőhöz". Sajnos nagyon közel van ez az időpont és nem tudható mi zajlik a térdemen belül, ezért arra is gondolnom kell, hogy lehet el kell halasztanom ezt a versenyt és a júniusi Börzsöny Trailt is, de egyenlőre most a gyógyulásra kell koncentrálnom és majd meglátjuk, hogy mit hoz ez a hét. Az biztos, hogy sérülten nem fogok rajthoz állni! Most fix, hogy nem!

Testünk testközelből

Kb. kedd óta, mikortól elkezdett olyan iszonyatosan fájni a térdem, egyre nagyobb és nagyobb érdeklődéssel fordultam a Bodies 2 kiállítás felé. Bár sokat tudok a saját futóművemről, de mégis kíváncsi voltam, hogy vajon melyik az apró kis alkatrészem, amelyik egy kis túlerőltetés során nekem annyi fájdalmat okoz.

Kapóra jött egy ingyen fuvar, ezúton is köszi Laló még1x, és felcsavarodtam Pestre, ami több ízben is jól és még jobban jöhetett volna ki, - ez egy másik történet - de így együtt lóghattam a Tesómmal, Pancsival, régen látott cimbimmel Kempessel, akivel eldöntöttük, hogy vasárnap délelőtt megnézzük a kiállítást. Szupper! :))

Amúgy a 7vége nagyon frankón telt, nagyokat sétáltam Rozogával, bámészkodtam, - szóval majdnem minden hunderprocig volt, de nem panaszkodom.

Király utca 26. VAM Design Center, 3700 HUF és kezdődjön a misszió! Belépéskor belénk verték a szabályokat, hogy se fotó, se tapi, semmi bizonytalan mozdulat és irány az alagsor "Angava!"

Néhány lépcső lefelé és máris egy másik világba, az emberi test rejtélyes világába érkeztünk. Kezdetben a vázrendszer, a csontok kerültek bemutatásra, - számomra talán itt a 3 legérdekesebb dolog közül az egyik az a járomcsont volt, mivel ezt tudjátok, hogy 3 helyen eltörtem és ugye csak némi titán felhasználásával "drótoztak" össze, aztán ami szintén nagyon érdekelt, az a térd és csontjai, porcai. Igazán érdekes volt élőben látni a meniszkusz gyűrű 8-as alakját tudván, hogy nálam ebből a 8-ból hiányzik egy nem kicsi darab. Képről már láttam, meg a google-nak volt egy spéci alkalmazása, ahol sok okosságot meg lehetett tudni az emberről, de így élőben egész más volt. A 3. dolog itt a fül csontoskái voltak, - kengyel, üllő, kalapács. Hihetetlen, hogy ezek a kis alkatrészek mire képesek :))

Ezt követte az izomrendszer bemutatása, és az izmok típusai. Itt minden olyan testrészünket bemutatták a kiállítók, amelyben izom van. Kezdve a láb izmaitól, egészen a 6 szemmozgató izomig. Nagyon érdekes volt, hogy milyen izmok dolgoznak azért, hogy az ember gyereke 3:18-as 1000 métereket tudjon futni nyitott szemmel. Megvizsgálhattam, hogy milyen izmok azok, amelyek tökéletes kidolgozásáért megkaptam a Közép-Európa Legszebb Férfi Alsótest címet :))
Aztán az izomrendszert fokozatosan kiegészítette az idegrendszer, a keringés és a belső szervrendszerek. Fokozatosan haladtunk kívülről egyre jobban, az ember legmélyebb bugyrai felé, - szív, tüdő, máj, bélrendszer.
A tüdő és a máj esetében különösen nagyobb hangsúlyt fektettek a prevencióra a kiállítás készítői, ugyanis bemutattak egészséges és a rákos szerveket.

Külön részt képviselt az agy, gerincveló - ahol megtudhatta a látogató, hogy mi, miért felelős. Minek köszönhetjük, hogy ez a gépezet, amit úgy hívunk emberi test, ilyen tökéletesen működik. A kiállított preparátumok egyáltalán nem voltak rémisztőek. Semmi morbid és visszataszító érzést nem keltettek, - nagyon precízen be lettek mutatva az agy részei, - kisagy, szürkeállomány, gerincvelő, a gerincből kilépő idegek, stb.

Megmondom őszintén, hogy ez a rész és a nemiségek annyira nem is kötöttek le, - ez utóbbi egy kicsit elnagyolt volt, - nő nemi szerv, egy heremetszet volt kiállítva

Haladva tovább a kiállításban a nemi szervek után a szaporodás következett. Itt csak néhány tábla utalt arra, hogy az ember keletkezésével kapcsolatban fogunk némi információt kapni. Bemutatásra került az emberi fejlődés fázisai, hogy X hetesen már milyen fejlettségi szinten tart egy embrió. Itt nagyon hiányoltam azt a szakaszt, ahogy elkezdődik a sejtosztódás és a megtermékenyült petesejt elkezdi útját és beágyazódik a méhbe. 

A szaporodást elhagyva az utolsó terembe érkezett a látogató, ahol egy nagyobb metszet került kiállításra, - kicsit ilyen összefoglalás jellege volt a kiállításnak, a látottaknak. Ismét rávilágítottak az emberi test csodálatos mivoltjára.
Most engedjetek meg néhány szubjektív véleményt! 

1., Először is nagyon jó volt, hogy mellénk szegődött egy "tárlatvezető" orvostanhallgató kolléga, akinek tárlatvezetése parádés volt, és amúgy ezt a rendkívül passzív kiállítást befoghatóvá tette.

2., Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon passzív volt a kiállítás, - csak olvastam és olvastam, semmi audiovizuális anyag, semmi "megfogható" dolog nem volt bevetve a látogató ismeretének bővítésére. Egyszerű kísérletekre gondolnék, amit pl. a háziorvos is elvégez, vagy pl. a szív bemutatásakor a szívverés hangját meg lehetett volna hallgatni, vagy valami hasonló...

3., Jöttem, láttam, elmentem üres kézzel..., mert semmi "szuvenírt" nem lehetett venni. Ne gondoljatok vad dolgokra, de szívesen vásároltam volna valami apróságot, vagy könyvet, stb...

Összefoglalva a látottakat elmondhatom, hogy egy nagyon kulturált (nem rémisztő és undorító) és informatív kiállítás a Bodies 2, amelyből a szimpla érdeklődő is sokat profitálhat. Ha nincs ott a doktorjelölt srác, biztosan szegényebben távozok, de így rengeteg új tudással és élménnyel gazdagodtam.

Szeretem (a) Linz(er)t!

Ma 2 hete már ilyenkor már talpon voltam (6:00), mivel a Miami Vice örök klasszikusára ébresztettem a Mestert és magam, remélve, hogy életem emlékkönyvébe egy újabb célkitűzést pipálhatok ki, hogy Linzben 2012. április 22-én, 3 óra alatt lefutom a maratont (42,195 km), ami már egy nagyon régóta dédelgetett álmom volt.
De, hogy ne fussunk ennyire előre a történetbe, még valamikor tavaly találta ki a Mester, hogy mi lenne, ha 2012-ben Linzbe mennénk el maratont futni, mivel ekkor még egész hűvös az idő, a pálya is klassz, sok futó indul és biztos jó lesz a hangulat.
Valamikor idén, az év elején, még a zseton ugrás előtt leneveztünk és folytattuk az edzéseket, hogy igazán kemények legyünk. A felkészülési időszakban - a hazai pálya előnyeit kihasználva - a Mesterrel megdöntöttük a félmaratoni időrekordunkat és ezen feltüzelődve sokkal könnyebben vészeltük át a betegségeket és a fárasztó edzéseket. Ahogy napról-napra közelebb kerültünk a jeles dátumhoz, fokozatosan csökkentek a kötelező edzésmunkák mennyiségei és már minden gondolatunk a maraton körül forgott.

Végre elérkezett az a bizonyos péntek, - az utazás napja. Már mindent frankón bestokiztam (civil- és versenygúnya, kokszok és mérgek és mindenféle űrtechnológiai fejlesztések) :)) és a Mester is, ahogy szokott hajszálpontosan érkezett, hogy felszedjen, hogy nekivágjunk utunk első szakaszának. Útközben beiktattunk egy kis shoppingot, hogy a Mester beszerezze az idei év sztárnövényeit a kiskertjébe, - valamilyen csodaszedert és számomra furcsa nevű sétányrózsát, ha jól emlékszem. A gyors vásárlás után pik-pak megérkeztünk Matyiékhoz, autócsere, majd egy ebéd elfogyasztása után már folytattuk is utunkat Linz felé, ahova végig autópályán keresztül csapattuk, így valamikor negyed 7 körül már meg is érkeztünk a szálláshelyünkre.
Gyors check-in után elfoglaltuk a szobáinkat, ami egy régi, de felújított kollégiumban volt a város zöldövezeti részében, a város felett, a "hegyekben". A szobák rendezettek voltak, tiszták, vastag vasbeton fallal elválasztottak, így a net a szoba hátsó részeiben már nem is volt fogható, - valószínű, hogy egy atomtámadást is túléltünk volna bennük. Az esti közös vacsi elfogyasztása után még tettünk egy kis sétát a szálláshely környékén, belenéztünk egy focimeccsbe is, ahol a Linz II. oszt. csapata játszott és hál' Istennek nyertek is, így nem kellett szaladnunk a feldühödött hazai szurkolók elől.

Másnap reggel vidáman ébredtem, reggeli, kaja, kávé, ellátmányteszt, hogy lássam, hogy miből fogok futni másnap. Alapjában véve rendkívül bőséges volt a felhozatal, bár pont a favoritom, a tojás nem volt, de helyette a sonkás/sajtos pirítósba helyeztem a bizalmam. Miután mindenki elkészült, elindultunk a városba, hogy felvegyük a nevezési csomagot és az expón is bogarásszunk egy kicsit. Nagy meglepetéssel tapasztaltuk, hogy elég minimalistára lett véve a startcsomag. Úgy látszik itt is felütötte a fejét a válság, ugyanis a klasszikus tengerészzsák helyett - mivel a Borealis vegyi üzem volt a főszponzor - egy nagyobb, zsinórozott műtrágyás zsákba kaptunk meg a limlomot. Újabb meglepetésként ért, hogy csak 1 pólót fogunk kapni, azt is csak a verseny végén..., - célprémium :))
A nevezés után még az expón szaladgáltunk egy kicsit, felpróbáltam egy varázslatosan szép cipőt, ami ilyen dreamcsuka volt mindig is, de sajnos nem a betervezett 100 EUR-os ár felett volt, így nem vettem meg, - talán majd ősszel, ha már olcsóbb lesz. Az expót követően visszagurultunk a szállásra, ebéd és csendes pihenő. Amíg a többiek pihentek, szundítottak, én elugrottam a közelben lévő városi botanikus kertbe és megnéztem a virágocskákat és persze csináltam egy csomó fotót Anyukámnak. Íme a link: Képek

A délutáni sziesztát követően ismét átadtuk magunkat a gasztronómiai élvezeteknek, mert beautókáztunk megint a városba, hogy egy "remek" pizzát elfogyasszunk. A Mester még itthon kinézte az Amici Pizzériát, amiről oly sokan, oly sok szépet és jót írtak...
Na, frankón megérkeztünk, mivel nem volt foglalásunk, ami már öreg hibának tűnt egy félig üres étteremnél, csak egy sarokba kaptunk egy 4 személyes asztalt. Egy "hirtelen" kolléga lett a pincérünk, akinek nem kifejezetten a higgadtság volt a legfőbb erénye. Gyors, erőltetett menethez hasonló rendelésfelvétel után meg is kaptuk a kis vacsoránkat. Minden nagyon finom volt, csak Ági a spagetti helyett valami pennés cuccot kapott, Matyi pizzáján valami combos olasz Erős Pista volt és a csirke melles pizzáról még hallani sem akartak, amit igazán szeretett volna Matyi, én pedig még egy Radlert szerettem volna meginni, de helyette pedig kaptam egy pohár sört.
A legviccesebb dolog persze a Mesterrel történt, ugyanis rendelt egy cipollino pizzát, a tonhalasat és persze ideges kolléga nem kérdezte meg, hogy a tonhalas, vagy a sima legyen, így kapott egy sima pizzát és rajta egy rahedli hagymával. A Mester szemei igen csak kikerekedtek, de hirtelen kolléga 1 szempillantás alatt rávarázsolt némi tonhalat és máris tonno e cipolla pizzaként ismét feltálalta a korábbi mezei pizzát. Erről az élményről a Mester hazaútban egy rövidke kis előadást tartott, íme: Attila előadása Peti nyerítéseivel
Az este hátralévő részében még sétáltunk egy picit a befutó rész környékén és titkon magunkban abban reménykedtünk, hogy másnap tényleg jó időnk lesz és a beígért 50 km/h órás nyugati szél és az eső valahogy csak kikerüli majd Linz városát a maraton ideje alatt.

Eljött a nagy nap! 6 órára volt beállítva az óra, vagyis a telefon. A gúnya már kikészítve annak rendje és módja szerint, a bőrönd összepakolva, menetre kész. Már 6:47-kor lementünk reggelizni, az ellenfelek is már túrták magukba a sok energiát. Én a kitesztelt pirítós, sajt, sonka, csésze kávé kombót nyomtam be az arcba, majd gyorsan elhúztunk a koliból és már zizegtünk is a verseny helyszínére. Már 1 órával a start előtt full le volt zárva a város, és a Duna másik oldalán találtunk parkolót. 
Némi séta után elértük a ruhaleadási helyett, ahol gyors öltözés és vetkőzés után elindultunk a starthoz, ami egy autópálya hídján volt. Mivel nem volt túl meleg, ezért egy sima pamut póló és egy nejlon esőkabát volt rajtam, hogy melegítsen. Az agyamban folyamatosan a Mester szavai jártak, hogy mit hogyan, mennyit, merre, miközben rá-rápillantottam a kezemre, ahova a gélezési pontokat írtam rá tollal. A starthoz vezető úton még könnyítettem magamon, majd kis csapatunk szétszakadt. Ági ment tovább Matyival, mi pedig megpróbáltuk beverekedni magunkat a 3 órás futók elé, ami nem volt igazán egyszerű. Olyan tömegben találtuk magunkat a Mesterrel, hogy nem sok, de egy gombostűt nem lehetett volna leejteni, - test a testhez, váll a vállhoz szorosan ért. A pólómat alig tudta a Mester levakarni rólam, mert a karomat nem tudtam felemelni. Ruha, póló le, utolsó pacsi a Mesterrel és...

START!
Elég jól rajtolt el a mezőny, nem volt túl sok tipegés és topogás, hanem mentünk rendesen. Gombot nyomtam és hajrá. Igyekeztem kikeveredni a mezőnyből és a szokásos módon az útvonal szélén próbáltam menni, hogy ne kelljen túl sokat csalinkázni. Az első kilométereket tök gyorsan el is értük és a pulzus is rendben volt, - gondoltam magamban még sok ilyet és akkor nem lesz nagy gond. Kezdetben kihasználtuk a hátszél kellemes hatását, majd visszafordultunk a belváros felé ez kb. 4-5 km környékén történt. Itt természetesen ahol lehetett bújtam, vagy ha nem sikerült, igyekeztem okosan gazdálkodni az erővel. Itt is voltak természetesen felüljárók, de ott a Mester szavainak megfelelően szépen visszavettem a tempóból és leküzdöttem azt a pár métert. Folyamatosan figyeltem a pulzusom, és figyeltem magam, a társaim, hogy ne nagyon ragadjak be senki mögé ha összegyűlne egy kisebb tömeg, és ne essek ki a jó kis ritmusomból. Miután 7-8 km környékén ismét átfutottunk a Duna felett elhaladtunk a célegyenes mögött, ahol már a tribünökön rengeteg ember ült és biztatta a váltók 1. futóit.
Hamarosan elérkeztem az első gélezési ponthoz (9,5 km) ahol benyomtam a motyókát némi vízzel és persze egy kis izót is hegesztettem utána, mert ha már kitették az asztalra, akkor csak elveszek egy fél palackkal, amiből persze jó ha 2 kortyot ittam.
Kb. ekkor húztam meg a nyakam, amikor menet közben kifújtam az orrom. A klasszikus "kicsapós" trükköt mutattam be, de sajnos fújás közbe, az oldalra kifordított felsőtestemet meghúztam nyakba/hátba..., - ku...a fájt, nyilallt, de úgy gondoltam, hogy simán ki tudom lazítani és igyekeztem elhessegetni a fájdalmat. 
Ezt követően Linz külvárosi része felé vezetett az utam, ahol már nem voltak túl sokan az utcákon, de itt is sok apró élmény ért. Ami nagyon "kedves" volt, hogy egy földszinti lakás ablakába  kitettek egy nagyobb hangszórót és onnan nyomatták a szuper muzsikát, vagy, hogy a 4. emeletről kiabáltak és biztattak. Ennek a szakasznak (10-13 km) a legsivárabb része az  elhagyatott vasúti vágányok mellett vezetett el, de ide is kihelyeztek a szervezők hatalmas hangfalakat és azon mindenféle zenék szóltak, amitől igen csak jókedvre derültem.

Csak mentem és mentem újra a belváros felé, egyre közelebb és közelebb volt a cél. Az idő és pulzus nagyon szépen alakult, kb. 155-157-es pulzussal 4:05-4:10-es kilométerekkel faltam a távot, míg a célegyenesbe érkeztem...., de sajnos még a sajátunkba, hanem a félmartonistákéba. Óriási ováció, pom-pomos lányok, zene, taps, tánc, - na jó tánc nem volt :))  de tényleg nagy üdvrivalgással köszöntötték a futókat, csak nekünk még hátra volt a táv fele és a tribünös célegyenes előtt elfordultunk balra és nekivágtunk a második etapnak. Az első részt 1:25:59-es idővel zártam, ami 4:05-ös kilométereket jelentett.
Újra kifelé haladtunk a centrumból és egy olyan szakaszhoz értünk, aminek a végén volt a fordító chippes ellenőrző ponttal. Megfordult a fejemben, hogy átlépem a bóját és visszafordulok, mert ezen a szakaszon erős pofaszél volt, ami nem igazán tetszett, de inkább nem tettem meg. Ahogy elértem a fordítót (23,5 km) az egyik kedvenc számomat játszotta a hangos, amitől majdnem táncra perdültem. Ekkor találkoztam utoljára a  Mesterrel, akinek olyan higanyszerű volt  a mozgása, mintha most kezdte volna el az egész futást.

Mivel még otthon megnéztem a pályát és frissítő rajzot, ezért úgy építettem fel a stratégiámat, hogy 28 km-nél fogom megenni a 3. gélemet, - erre tessék, 27 km-nél nagy meglepetésre ott volt egy fullos frissítő állomás. Sejtettem, hogy 28-nál nem lesz egy másik frissítő pont, de mégsem frissítettem. A sejtésem be is igazolódott, mivel tényleg nem volt 28-nál semmi, így nem volt mit tenni, magában, 2 nyelésre leküzdöttem ezt a émelyítős masszát. Ragadt a kezem, a torkomban volt az egész, de szerencsére nem volt túl tömény és lassan az íze is kikopott a számból.
Utam most egy ilyen kiskertes, zöldövezetbe vezetett (30-33 km), - olyasmi volt mint Pallag, itt is szurkoltak az emberek és kb. a 32-es km táblánál eldöntöttem, hogy egy kicsit jobban elkezdem nyomni, mivel elég erősnek éreztem magam, meg úgy gondoltam, hogy 4 percesbe is simán tudok menni és persze tudtam azt is, hogy 35 km-nél újra gélezni fogok. Így egy kicsit feljebb toltam a pulzus 160 környékére és elkezdtem "száguldozni". Gyorsan magam mögött hagytam a kerteket, a kb. 2 m2-es kis kunyhócskákat és nekivágtam az utolsó felvonásnak, amit egyből in medias resszel kezdtem, ugyanis egy felüljáró volt az első műtárgy ezen a szakaszon. Ezt leküzdve tovább haladtam a 3:55-4:00-ás tempóban, de nagyon könnyedén. Az első maratonomon valahol itt jött a fal, de most semmi. Se egy kellemetlen érzés, se egy fájdalom, - tényleg minden szuper volt, a roggyant térdem annyit sem mondott, hogy fapapucs... :))
A következő komolyabb emlékem valahol 37 km környékére jegyzem, amikor csúnya szembe szél fogadott, és persze se előttem, se mögöttem senki, semmi esély a bújásra. Nem volt mit tenni, lezúztam és pont! Aztán csak fogytak és fogytak a kilométerek és fejben az Oxigén Kupa körei jártak és elkezdtem lepörgetni a tájat, a földutat és már csak azt számoltam, hogy még 2 oxigén kör és bent vagyok. Ahogy közeledtem a cél felé, úgy 40-41 körül azt vettem észre mintha eltűntek volna az emberek az utcáról és csak mi, futók vagyunk az úton. El is bizonytalanodtam, hogy biztos nem kellett volna már elfordulni, vagy befordulni valahol. 
De nem! Mert egy jobbos után - az előző napi sétának köszönhetően - már megismertem a környéket és tudtam, hogy jó helyen járok. Tudtam, hogy innen már csak egyenesen kell futni. Mentem, ahogy a lábam bírta, és amikor elértem a sétáló utcához vezető termésköves szakaszt, és az órámra pillantottam, már tudtam, hogy meglesz a kitűzött cél. 

Tömeg, csajok, tapsvihar, pom-pomos lányok, ováció, ujjongás, a nevem kiabálása (rá volt a rajtszámra írva a keresztnév) fogadott végig a célvonalig, amit 2 óra 50 perc 35 mp-cel léptem át. Örömmámorban és eufóriában úsztam, elérzékenyültem, mert egy óriási teher volt bennem és végre azt a rengeteg munkát eredményre tudtam váltani.
Ezzel az idővel a 32. lettem a befutott maratonisták között és 6. az M35-ös korosztályban. Az átlag tempó 4:03-as lett, ami 14,84 km/h sebességet jelent. 
Az időmérő cég weboldalán még további sok szép statisztika megnézhető, amiért klikk ide: Statisztika
Érem a nyakba, szélvédő esőkabát rajtam és irány végre a frissítő és a jól megérdemelt befutópóló. A boxban gyorsan magamhoz vettem sok-sok folyadékot, kb. 1 liter kólát, 2-3 pohár Radlert, 2 pohár Radlerkólát és ettem egy péksütit és még masszíroztatni is bementem. Ekkor kerülhettem el a Mestert, aki szintén nagyon szép időt futott: 3 óra 6 perc 41 mp. A maszatás után találkoztam Matyival és Ágival is, együtt eszegettünk és ittunk, majd 3-ban elmentünk a csomagunkért, ahol a Mesterrel kiegészülve már a zuhany felé vettük az utunk. Gyors mosdás, öltözködés, és irány vissza a kocsihoz, amihez még vagy 1,5 km-t nyomni kellett még, de szerencsére már csak gyalogolva.

A Duna parton bepakoltunk a kocsiba, elbúcsúztunk Linztől és hazafelé vettük az irányt. Útközben mindent, ami még a zsákomban volt magamhoz vettem. A 2 dobozos Radlertől, a madárlátta rántott palacsintáktól és egy csomag citromos nápolyitól egészen jól lettem. Olyan jól haladtunk hazafelé, hogy már fél 10-kor a lakásba voltam nyakamban az érmemmel és az új maratoni időeredményemmel.

Szeretem Linzt, szeretem a linzert!

2x is malacom volt...

Hosszú volt ez a mai nap, ezért úgy döntöttem, hogy rendezem a gondolataimat, leeresztem a fáradt gőzt, így elhatároztam, hogy elmegyek egy kicsit futni mint Forrest Gump.
Na jó, nem futottam keresztül, körbe kasba a városban, hanem főleg a Nagyerdő környékén jártam, de azért mégis csak sikerült egy laza 12-est összetalpalni :))

Ahogy csapatok kb. 5 percesben a kása hóban az Ady Endre utcán a temető irányába, egyszer csak ágrecsegésre, csörtetésre lettem figyelmes, és az út bal oldalán az erdőben egy kisebb konda kereste az esti betevőjét.

Miután a malkók kiszúrtak engem - nem volt nehéz, a varázslatosan kék alsómban és a lézerfényes láthatóság mellényemben - én is kiszúrtam őket, mindannyian kellően megijedtünk, míg ők az erdő mélyébe vették az irányt, én a temető 3 kapuja felé folytattam az utamat, hogy hátha újra beléjük botlok, vagy esetleg őzikéket látok, mint 2 évvel ezelőtt. Az is egy fantasztikus élmény volt, meg is írtam: Őzike a sötétben címmel :))
Pik-pak elértem a 3-as kaput és a sorompót, és elhatároztam, hogy még bemegyek egy kicsit bóklászni az erdőbe, trappolni egy kicsit a friss hóba. Bár nem volt nálam fejlámpa, de a friss hó és fényszennyezés miatt tökéletesen láttam mindent és egészen az Oxigén Kupa startjáig futottam be az erdőbe, majd a domb felé mentem és vissza. Útközben láttam kutya tappancsot, emberi lábnyomot, és őzike patanyomot, őziösvényt, de sajnos őzikéket nem. Talán a távolban láttam egy felvillanó szempárt, de lehet csak a fények játszottak velem...
Újra úton voltam, ismét az Ady irányába, de most már a "vadásztam" a tekintetemmel az állatokat és mit ad Isten újra belebotlottam a vaddisznókba. Most már sokkal óvatosabban közelítettem feléjük, így nagyjából meg tudtam számolni a kondát, ami nagyjából 8-10 egyedből állt. 1-2 szemfülesebb malac megint időben kiszúrt, de többi nyugodtan keresgélt, túrta fel a havat a finomságokért. Miután újra elszaladtak én is úgy döntöttem, hogy hazafelé veszem az irányt, de azért még lementem az Egyetem sgt-on az Interspárig, majd haza a Spar felé és végül a Böszörményi út mellett a szervizúton fejeztem be a mai edzést.
Annak ellenére, hogy még mindig vacak állapotban van a lábujjam nagyon jól esett ez mai edzés, és megint egy újabb élménnyel lettem gazdagabb! - és még azt mondják, hogy a futás unalmas...

Nem jó gazda módjára...

Nagyon tanulságos délelőtti edzésen vagyok túl, mert rájöttem, hogy bizony Debrecen város nem jó gazda, viszont a lakói annál becsületesebb polgárok. De ne vágjunk ennyire bele a közepébe, hanem csak haladjunk szép sorjában.

A történet már napok óta, sőt már lassan 1 hete tart, amikor is a meteorológia bejelentette, hogy a héten hatalmas hóesés várható, ami annak rendje és módja szerint megérkezett péntek délutánra. Aztán csak esett és esett és már szombat reggelre hófehérbe öltözött az egész város. Már akkor nagyon furcsállottam a dolgot, amikor szombat dél körül jöttem vissza a Cora környékéről futva a belváros felé, hogy elég karcsú módon vannak takarítva az utak és csak hébe-hóba láttam egy két hótolót. Aztán csak esett és még mindig esett a hó, - gondoltam majd most fognak igazán rákapcsolni a "kollégák" meg ideiglenes hómunkások, stb., - de semmi. Este, amikor menetem Gönczi Peti barátomhoz szülinapozni akkor már vastagon állt a hó a Kassai úton is, ami azért a forgalmasabb utak közé tartozik.
Miután elfogyasztottunk a vacsit, - köztük a friss akvapóniás sűlt pisztrángot - és már elteltünk a fácánragúval és a lángossal és persze némi tütüvel :)) elindultunk ketten Attilával haza és döbbenten vettem észre, hogy a helyzet változatlan.

Sebaj, arra gondoltam, ha majd reggel elindulok futni, akkor majd szemrevételezem a város útjait és konzekvenciát vonok, hogy biztos csak én voltam tegnap este a rossz időben, rossz helyen.

Reggel viszonylag időben sikerült kinyitnom a csipalesőm, és némi töredezettség mellett összeeszkábáltam magam futható állapotba és kb. 3/4 10 körül már úton is voltam. A heti többszörös didergés után úgy döntöttem, hogy ma végre rendesen beöltözök, ami azt jelentette, hogy felvettem a zorrószerkót (fekete termókabát és nadrág, fekete kesztyű és maszk), a frissen vásárolt csukát a hólánccal és még egy rikító narancssárga pólót, hogy lássanak az autósok.
Amint látjátok a város viszonylag "kisebb" részét jártam be, érintettem 2x a Kassait és a Böszörményi utat is. A pontos útvonalhoz ide klikk: Útvonal 2012.02.05 Szóval csavartam durván egy 18,5 km-es szakaszt főleg az autóúton, mivel még mindig tesztelem a hóláncot, de az egész utam alatt meg kellett állapítanom, hogy bizony nagyon karcsú ez a takarítás, amit a városban leműveltek hótolás néven. Tisztában vagyok természetesen azzal, hogy elsőként a nagyobb utakat kell letakarítani, aztán a fokozatosan a kisebbeket és remélhetőleg mire már a végére érnek a takarítással, addigra már el kezd olvadozni és akkor az is pipa. Ez mind rendben, csak akkor azt árulja már el valaki, hogy ki lakik a Kuruc utcába, - ami egy kis picike kis utca - mert az olyan fullosan le volt takarítva, hogy csak na, és amikor ott jártam akkor is éppen egy autó taszajtotta a havat???
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy bizony a járdák tökéletes állapotban voltak. Többször is megfordult a fejemben, hogy hagyom én a francba ezt a tesztet és futok a járdán, mert bizony betonig, aszfaltig, kockakőig letolták a becsületes polgárok a portájuk előtt lévő szakaszt. Jó, jó, jó, - persze mindenhol vannak kivételek, de amerre jártam, ott bizony mindenki becsülettel takarított, sózott, érdesített. Like!!!!!
Szummázva a mai napot, a délelőtti élményeket, azt kell, hogy mondjam, hogy jó érzéssel tölt el, hogy vannak ennek a városnak becsületes lakói. A futás is nagyon jól esett, és a cipős-hólánc kombó is jól működött, bár az egyik lábujjam sajnos gerelyre ment, de bízom benne, hogy a jövő heti versenyre meggyógyul, - persze, ha lesz verseny, mert a leesett hómennyiség miatt nem tudom, hogy futható lesz az erdő, - de remélem, mert már nagyon "bizsereg" a talpam és most szerencsére nem a hidegtől. :))

Használati háromezerért!

"Karácsonyra kaptam kurblit! Meg kurbliztam is..." - mondta anno valamikor Pandacsöki Boboráj az egyik szilveszteri szuperprodukcióban.
Az idei, vagyis a tavalyi évben mivel nagyon jó voltam, vagy lehettem ezért a nővéremék Jézuskájától kaptam egy Garmin Forerunner 305-ös órát, amit a szüleim hoztak haza Brüsszelből január elején.
Nagyon örültem neki, mert a tavalyi évben is csak úgy saccoltam az évi futásteljesítményemet és mostantól pontos adatokkal fogok rendelkezni a szaladgálásaimról.
A gyári dobozban volt az óra, dokkoló, mellkasi jeladó, adatkábel, adatlemez egy angol nyelvű, de részletesebb használati, és egy soknyelvű induló útmutató, ami alapján a legalapabb dolgokat be lehetett állítani.
Nem nagyon gondoltam beleásni magam az angol használatiba, ezért első kanyarban elkezdtem túrni a netet, hogy hátha megtalálom magyarul azt a részletes leírást, de csak az alapot találtam. Időközben még az órát is beregisztráltam és elhatároztam, hogy írok a Garmin magyar képviseletének, a Navi-Gate Kft.-nek, hogy küldjön már egy pdf-es verziót.
Alig telt egy fél nap már jött is a válasz Navi-Gate Kft. (szándékosan írom ki többször is, hogy a google majd előre dobja ki a találatok között a blogot) munkatársától a válasz, hogy "Sajnos a magyar nyelvű használati útmutató PDF-ben nem érhető el, nyomtatott formában irodánkban tudnak bruttó 3000 Ft-ért vásárolni ilyet."
Gondoltam magamban, nehogy már kifizessek 3000,- Ft-ot a Navi-Gate Kft. részére egy fénymásolatért, ezért bepróbálkoztam, hogy 1000,- Ft + postaköltséget hajlandó vagyok fizetni. Gyors levélváltás következett, és az ügyfélszolgálati kolléga a Navi-Gate Kft. -től megírta, hogy "Köszönjük a felajánlást, sajnos a leírást ennyiért nem tudjuk leküldeni."
Ezek után csak annyit szeretnék kérdezni, hogy 1000,- Ft-ot nem ért volna meg egy fénymásolat? Mi kerülhet vajon 3000,- Ft-ba?
Most megbombázom az összes futófórumot, hátha tud valaki küldeni nekem egy használatit és ha megkapom, akkor kiteszem a lehető legtöbb fórumra INGYEN!

Zeleméri kirándulás

Régóta pedzegette a Mester, majd hogyha egyszer úgy alakul, akkor elmegyünk a bodai körre, és megnézzük a zeleméri romokat. Aztán ez a héten valamikor hétfőn, vagy kedden ismét beszéltem a Mesterrel Skype-on, hogy akkor most hétvégén romozgatunk.
Gyorsan körbe írtam néhány lelkes futótársamnak, akik közül sajnos többen nem tudtak eljönni, de végül 4-en csak összeverődtünk és szombaton reggel negyed 10 körül nekivágtunk az útnak.
Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, szerencsére a napocska szépen sütött, már-már meleg volt, mert talán egy kicsit túl voltam öltözve, meg a futóöv is rajtam volt, így először felhúztam a pulóverem ujját, majd idővel a kesztyűimtől is megszabadultam.
Azt szokták mondani, hogy jó társaságban gyorsan telik az idő és mire észbe kaptam, már Józsa alatt voltunk, ahol felfedeztem egy hatalmas szederbokrot, - szóval, ha majd nyár végén augusztus tájékán megéhezem szederre, akkor most már tudom, hogy hova kell mennem :)
Alsó-Józsát elhagyva folytattuk utunkat Bodaszőlő irányába, - kanyargós erdei ösvényeken, szebbnél szebb tájakon keresztül vezetett a sárga jelzés, majd egy éles balkanyar után már a zeleméri romok sziluettje rajzolódott ki előttünk.
Némi pihenő után (1-2 perc) magunk mögött hagytuk a romot és visszaindultunk Bodaszőlőre. A településen már sürögtek forogtak az emberek, a klasszikus szombati programjaikat intézték mint bevásárlás, takarmány beszerzés, és persze a helyi italkimérőben is már zajlott az élet.
A településről kiérve, elhagyva a helyi focipályát ismét egy földúton vezetett az utunk és hamarosan ismét bevetettük magunkat az erdőbe. Út közben az ösvény mellett egy beteg, vagy meglőtt, de még élő őzikét vettem észre. Szegénykén már nem nagyon lehetett segíteni, - látszott rajta, hogy szenved és nem tudtam segíteni. Nagyon rossz érzés volt így látni egy állatot, de még telefon sem volt nálunk, hogy a helyi vadásztársaságot értesítsük. Az őzit elhagyva a piros jelzésen futottunk tovább egy elég rossz állapotú, erősen széttraktorozott úton, amelynek a végén elértük a Debrecent elkerülő utat. Itt egy rövidebb aszfaltos szakasz következett, amely már ismerős környéken vezetett át, mivel erre rendszeresen szoktam járni, amikor a Józsa-Pallag útvonalat futom. Itt aztán elfordultunk Pallag irányába, ahol már várt a kocsma, és a jól megszokott nagyerdei ösvény.
A túránk végén még elkísértük Gyulát, majd a Mestertől is elbúcsúztunk és a Borbíró térre kocogtunk és megbeszéltük János barátommal, hogy ez egy szép nap volt.

Lehet itt telelek két hetet?

Elkezdődnek a héten második felében a tárgyalások arról, hogy 2012. február vége felé ide menjek telelni vagy 2 hetet. Még semmi komolyabbat nem szeretnék elárulni a dologról, de ha összejön a történet, akkor ide el fogok menni az biztos.
Csak 452 méter magas :)

Sebikém! IJ!

Korábban már beszámoltam arról, hogy a Sebestyén 2001 Kft. által üzemeltetett vendéglátó egységben a 200 Ft-os levesért és a 450 Ft-os főételért, hogy fizettem 800 Ft-ot és mivel most pénteken is ott ebédeltem, ezért elhatároztam, hogy kipróbálok/kipróbálunk valamit a Mesterrel, mert nem fogok/fogunk 150 Ft-ot a semmire kifizetni Lacinak.
A trükk nagyon egyszerű volt, a Mester megvette magának a kis ebédjét meg az én menümből a levest kifizette, én meg csak egy szimpla főételt vásároltam magamnak 450 Ft-ért. A végén természetesen elszámoltunk egymás között és hopp a 800 Ft-os menüből egy kis furfanggal máris 650 Ft-os ebédet faragtunk.
Amúgy nem is értem Sebestyénnek ezt a 800 Ft-os hülyeségét? Mi értelme van, mert a hétfőtől csütörtökig minden nap 800 Ft felett van egy elő- és egy főétel, így simán adhatna pénteken 700, vagy 650 Ft-ért egy menüt.
Meggyőződésem, hogy nem sok ember operál ezzel a trükkel mint amivel mi pénteken, és azt is elárulhatom, hogy nem az a 150 Ft öli meg a rézkígyót részemről, hanem inkább az veri ki a biztosítékot, hogy kiírják az árat és mégis más összeget kérnek el.
Valószínű, hogy ezzel az írásommal is magunk alatt vágom a fát, mert László is elolvassa egyszer talán a róluk írt bejegyzéseimet és majd péntekre is úgy kanyarítja fel az árakat, hogy az 800 Ft-ra jöjjön ki, de addig minden egyes pénteken így fogok "menüt" venni náluk. :-)