Zeleméri kirándulás

Régóta pedzegette a Mester, majd hogyha egyszer úgy alakul, akkor elmegyünk a bodai körre, és megnézzük a zeleméri romokat. Aztán ez a héten valamikor hétfőn, vagy kedden ismét beszéltem a Mesterrel Skype-on, hogy akkor most hétvégén romozgatunk.
Gyorsan körbe írtam néhány lelkes futótársamnak, akik közül sajnos többen nem tudtak eljönni, de végül 4-en csak összeverődtünk és szombaton reggel negyed 10 körül nekivágtunk az útnak.
Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, szerencsére a napocska szépen sütött, már-már meleg volt, mert talán egy kicsit túl voltam öltözve, meg a futóöv is rajtam volt, így először felhúztam a pulóverem ujját, majd idővel a kesztyűimtől is megszabadultam.
Azt szokták mondani, hogy jó társaságban gyorsan telik az idő és mire észbe kaptam, már Józsa alatt voltunk, ahol felfedeztem egy hatalmas szederbokrot, - szóval, ha majd nyár végén augusztus tájékán megéhezem szederre, akkor most már tudom, hogy hova kell mennem :)
Alsó-Józsát elhagyva folytattuk utunkat Bodaszőlő irányába, - kanyargós erdei ösvényeken, szebbnél szebb tájakon keresztül vezetett a sárga jelzés, majd egy éles balkanyar után már a zeleméri romok sziluettje rajzolódott ki előttünk.
Némi pihenő után (1-2 perc) magunk mögött hagytuk a romot és visszaindultunk Bodaszőlőre. A településen már sürögtek forogtak az emberek, a klasszikus szombati programjaikat intézték mint bevásárlás, takarmány beszerzés, és persze a helyi italkimérőben is már zajlott az élet.
A településről kiérve, elhagyva a helyi focipályát ismét egy földúton vezetett az utunk és hamarosan ismét bevetettük magunkat az erdőbe. Út közben az ösvény mellett egy beteg, vagy meglőtt, de még élő őzikét vettem észre. Szegénykén már nem nagyon lehetett segíteni, - látszott rajta, hogy szenved és nem tudtam segíteni. Nagyon rossz érzés volt így látni egy állatot, de még telefon sem volt nálunk, hogy a helyi vadásztársaságot értesítsük. Az őzit elhagyva a piros jelzésen futottunk tovább egy elég rossz állapotú, erősen széttraktorozott úton, amelynek a végén elértük a Debrecent elkerülő utat. Itt egy rövidebb aszfaltos szakasz következett, amely már ismerős környéken vezetett át, mivel erre rendszeresen szoktam járni, amikor a Józsa-Pallag útvonalat futom. Itt aztán elfordultunk Pallag irányába, ahol már várt a kocsma, és a jól megszokott nagyerdei ösvény.
A túránk végén még elkísértük Gyulát, majd a Mestertől is elbúcsúztunk és a Borbíró térre kocogtunk és megbeszéltük János barátommal, hogy ez egy szép nap volt.