Sebesen a madarakkal

A térdem lerobbanása óta igyekeztem az állóképességemet megőrizni és mivel lassan elkezdtem a gyógyulás útjára lépni, ezért a Kazsival (sportmasszőr) abban állapodtunk meg, hogy a héten már némi mozgást fogok végezni, és így a bringát lőttük mint lehetséges sport. Gyorsan fel is hívtam a Mestert, hogy állítson már össze a hétre valami jó kis edzéstervet, hogy az a sok munka, amit tavaly elkezdtem ne vesszen kárba és ha gyorsan talpra tudnék állni, akkor még esetleg a Kékes csúcsfutáson el tudjak indulni. 

Mester 3 edzést állított össze, az 1. 90 perc tekerés 130-as pulzuson, minimum 80-as pörgetéssel percenként; a 2. edzés már egy kicsit keményebb lett, 100-110 perc tekerés 125-ös pulzuson, benne 3 x 10 perc 140-en és változatlan fordulattal. A 3. edzést már alacsonyabb pulzuson (120-125 BPM) kellett volna megcsinálnom és kb. 2-2,5 órát kellett volna menjek, de ennek sajnos nem tudtam eleget tenni, mert...

Tegnap, egész nap lógott az eső lába, - gondoltam délelőtt kimegyek és letekerem a távot, de valamiért inkább a pocolós hangulat vett rajtam erőt és valami béna kempingezős francia limonádét bambultam a tévében, így nem mentem. Aztán délután F1, meg esőcskék, így felmerült bennem a gondolat, hogy talán hagyom az egészet és maradok otthon, de szerencsére sikerült erőt vennem magamon és csak elindultam és egyáltalán nem bántam meg...
 

Indulás előtt sok útvonal pörgött a fejemben, de aztán végül  33-ast lőttem be és Hortobágy felé vettem az irányt. Úgy terveztem, hogy jutok ameddig jutok, és kb. 1 óra körül visszafordulok. Útközben rengeteg madárral találkoztam, gólyák sétafikáltak tőlem 20 méterre, kicsivel távolabb egy kis kócsag keresgélt a napi betevője után, - madárénektől volt zajos a puszta. Ahogy haladtam kifelé és kifelé egyre több vetési varjúval futottam össze, akik zavartalan röpködtek összevissza, "bogarásztak" a fűben.

Lassan közeledtem az 1 óra felé, amikor már szépen kirajzolódott Hortobágy sziluettje és sejtettem, hogy a visszafordulás valahol a telepüsen fog bekövetkezni. Így is történt, ugyanis , olyan jól ment a pörgetés és persze köszönhetően a kellemes kis hát- és oldalszélnek, hogy sikerült 1 óra 3 perc alatt kivitorlázni a Hortobágyi Csárdához.

A csárda előtti körforgalomnál már tudtam, hogy hátra van még a fekete leves. Az eddigi kellemes hátszél, most nagyon fog fájni hazaútban. Igyekeztem bújni, csökkenteni a légellenállásom, a ruhámat minél jobban összerendezni, hogy kevésbé kapjon bele a szél. 

Már kifelé tartottam a faluból, amikor észre vettem, hogy az úton egy nagy árnyék repül, - sejtettem, hogy nem varjú, felpillantok és egy jókora madár siklott át a fejem felett és szállt az út jobbján lévő hatalmas fa egy csupaszabb ágára. Azt a mindenit, micsoda jószág!

A falut teljesen elhagyva ismét a vetési varjukkal találkoztam, akik közül  néhány a földtől alig pár centire, velem párhuzamosan repült és melléjük szegődtem egy darabig. Kellett ám nyomni rendesen, hogy tarthassam velük az iramot, - bőven 30 feletti tempóban, minden megerőltetés nélkül suhantak, nem úgy mint én, akinek meg a szívverése meg szépen 160 köré kapaszkodott fel. A "varjúverseny" után egy kicsit visszavettem és folytattam utam Debrecen felé.

Szálkahalmot elhagyva /vélhetően, mivel nem vagyok egy nagy ornitológus/ egy pusztai ölyvbe futottam bele. A madár kihasználva a szembeszél felhajtó erejét olyan szépen emelkedett felfelé mint egy könnyű kis vadászgép. Aztán a kívánt magasságot elérve vitorlázó üzemmódba kapcsolt és klasszikus körző mozgásba kezdett. Átrepült a jobbomra is és ott folytatta tovább a körözgetést. Sajnos nem álltam meg, hogy megnézzem, hogy lesz-e zuhanórepülés egy prédára, hanem az ölyvet magam mögött hagyva pedáloztam tovább. A nagyhegyesi körforgalmat elhagyva, bebújva bokorsáv mellé már jobban haladtam, mint kint a pusztán. A látóképi tónál lévő 2. huplin is túljutva a csárdánál már tudtam, hogy innen már nincs sok hátra és az is szinte végig sík, sőt lejtős részek is lesznek. Még egy párszor bebújtam a kormányba és kiálltam, amikor már kezdtem érzeni, hogy fáradok, de annak rendje és módja szerint simán hazagurultam.

És, hogy miért nem tudtam eleget tenni a Mester kérésének? Mert visszaútban olyan élményekben volt részem, úgy felspanoltam magam, meg persze a szembeszél miatt is, hogy 141-es pulzusátlagot tekertem a 120-125-ös pulzus helyett, de megérte, mert ilyen látványban nincs része az embernek minden nap. Szuper délután volt!