"De szép is lett volna, ha mindenhol ilyen környezetben mehettünk volna!" Na de ne szaladjunk ennyire előre a dolgoknak!Szombaton, kicsit álmoskásan ébredtem - köszönhetően a fantasztikus céges bulinak, amiről nagyon sajnáltam eljönni - és egy villámreggeli után már várt is Kevin a ház mellett 5:35-kor és indultunk Bökiékhez és majd Miskóciába.
Sima utunk volt, némi kis csapadékkal, de bíztunk abban, hogy a hegyen hűvösebb idő lesz és csak minimális sárdagasztás lesz, ugyanis szerda óta esett a környéken.
Gyors nevezést követően átöltöztem és kb. fél 8 körül nekivágtunk a távnak, ami nem volt teljesen 32 km, de az alább található metszet alapján látható, hogy volt néhány kemény szakasz.
Az elején aszfalton mentünk egy darabig, majd kezdődött a mocsárfutás és ekkor már eldőlt, hogy a cipőm a nap végén a mosógépben fog landolni, így ezek után már csak a futással foglalkoztam. Azért igyekeztem elkerülni a cuppantós helyeket, mert 1-2 a cipőmet is elnyelte volna a sár. Egyedül talán csak annyi kellemetlen volt az ilyen szakaszokkal, hogy befolyt a sárlé és kis kavicsok, amik néha némi kellemetlenséget okoztak. Amikor már úgy éreztem, hogy kezd a talpam száradni, pont akkor toccsantam egy nagyot.
Az első megálló és pecsételő hely Bükkszentkereszten volt, ahol egy gyors pecsételés és némi szurcsi után mentünk tovább, ugyanis Farkasék (Futanetes pajtások) 20 perces előnyét itt majdnem sikerült ledolgoznunk. Hamar beértük a Farkas vezette csapatot és Velük tartottunk tovább, kihasználva Farkast mint élő GPS-t. Szuper helyeken mentünk át! Volt egy olyan helyszín, ahol fenyőfák között iparkodtunk és a sok tűlevél olyan volt a földön, mintha szőnyegen mentél volna. Hihetetlen érzés volt! Nem gyenge kis réteg lehetett! Nagyon jó kis csapat verődött itt össze, amint a kis videón is látszik. Klikk ide: Csapat
Egy idő után leváltunk a Farkas vezette csoporttól és egyedül 3-asban gyűrtük a kilométereket, D. Jani, Kevin és én. Ekkor már javában a havas részeken jártunk, amint látszik is. Ezt a részt nagyon élveztem, mert rúgtam trappoltam a hóban, rúgtam a havat és egyben tisztítottam a csukám, de tényleg fantasztikus volt a táj. A hőmérséklet megközelítőleg olyan -1 fok körül volt, úgy is mondhatnám, hogy ideális futóidő.
Aztán, ahogy szépen haladtunk tovább és fogyott a táv, és persze mi egyre jobban fogytunk, újra összetalálkoztunk Farkasékkal és pont jókor, ugyanis elkavartunk, vagyis rossz volt a jelzés és a susnyásban kötöttünk ki, de az erdei macsétát igénylő kaland eredményeképpen rábukkantam erre a kis ereklyére, amelyet az utánunk haladók - szintén rossz jelzést követők - is megtaláltak.
Igen! Jól látjátok, ez egy malac alsó rágószerve! Innen egy hátraarcot követően már nem nagyon mertük elhagyni Farkasékat, nehogy újra eltévedjünk, de az időjárás és a havazás miatt nem találtuk ismét a jelet és valahol oda kerültünk, ahol megint nem járt senki.
Ekkor ismét Farkas vette át a vezető szerepet és mi meg szépen követtük. Egyesével libasorban haladtunk és vágtunk át szűz terepeken, de én még ezt is nagyon élveztem. Az egyik ilyen helyen készült ez a kis szösszenet is. Klikk ide: Farkas a vezető!
Aztán szép lassan kezdtünk megérkezni Bánkútra. Az utolsó métereken már szalagok jelölték az utat és adták hírül a vándortoknak, hogy elérkeztek a táv feléhez, mi pedig a végéhez. Gyorsan be is osontunk a pecsételő helyre, megkaptuk a kis oklevelünk és nekiláttunk falatozni és teázni. Én magam vagy 4 szelet vajasdeszkát és vagy 5 pohár teát zúztam az arcba. Olyan jó lett volna szusszantani még egy kicsit, de jöttek értünk - köszönet érte - és mentünk vissza Tapolcára és majd vissza Bökiékért már a saját kocsinkkal Bánkútra.
A hazaútban már nem volt olyan bőbeszédű a társaság, egy picit megfáradtunk. Jómagam csak 4-szer aludtam be, az 1 órás kis úton.
Nagyon jól éreztem magam! Ez tuti! Még1x? Simán!!! Óriási élmény volt! Olykor kegyetlen, olykor felemelő volt teljesíteni a távot! Köszönet érte az Észak-Magyarországi Outdoor Clubnak!!! További köszönet Kevinnek a vezetésért és fuvarért és a szervezésért és nem utolsó sorban Farkasnak, az élő GPS-nek, aki még a számunkra full ismeretlen helyről is megtalálta a helyes irányt!
Köszönöm!
Sima utunk volt, némi kis csapadékkal, de bíztunk abban, hogy a hegyen hűvösebb idő lesz és csak minimális sárdagasztás lesz, ugyanis szerda óta esett a környéken.
Gyors nevezést követően átöltöztem és kb. fél 8 körül nekivágtunk a távnak, ami nem volt teljesen 32 km, de az alább található metszet alapján látható, hogy volt néhány kemény szakasz.
Az elején aszfalton mentünk egy darabig, majd kezdődött a mocsárfutás és ekkor már eldőlt, hogy a cipőm a nap végén a mosógépben fog landolni, így ezek után már csak a futással foglalkoztam. Azért igyekeztem elkerülni a cuppantós helyeket, mert 1-2 a cipőmet is elnyelte volna a sár. Egyedül talán csak annyi kellemetlen volt az ilyen szakaszokkal, hogy befolyt a sárlé és kis kavicsok, amik néha némi kellemetlenséget okoztak. Amikor már úgy éreztem, hogy kezd a talpam száradni, pont akkor toccsantam egy nagyot.
Az első megálló és pecsételő hely Bükkszentkereszten volt, ahol egy gyors pecsételés és némi szurcsi után mentünk tovább, ugyanis Farkasék (Futanetes pajtások) 20 perces előnyét itt majdnem sikerült ledolgoznunk. Hamar beértük a Farkas vezette csapatot és Velük tartottunk tovább, kihasználva Farkast mint élő GPS-t. Szuper helyeken mentünk át! Volt egy olyan helyszín, ahol fenyőfák között iparkodtunk és a sok tűlevél olyan volt a földön, mintha szőnyegen mentél volna. Hihetetlen érzés volt! Nem gyenge kis réteg lehetett! Nagyon jó kis csapat verődött itt össze, amint a kis videón is látszik. Klikk ide: Csapat
Egy idő után leváltunk a Farkas vezette csoporttól és egyedül 3-asban gyűrtük a kilométereket, D. Jani, Kevin és én. Ekkor már javában a havas részeken jártunk, amint látszik is. Ezt a részt nagyon élveztem, mert rúgtam trappoltam a hóban, rúgtam a havat és egyben tisztítottam a csukám, de tényleg fantasztikus volt a táj. A hőmérséklet megközelítőleg olyan -1 fok körül volt, úgy is mondhatnám, hogy ideális futóidő.Aztán, ahogy szépen haladtunk tovább és fogyott a táv, és persze mi egyre jobban fogytunk, újra összetalálkoztunk Farkasékkal és pont jókor, ugyanis elkavartunk, vagyis rossz volt a jelzés és a susnyásban kötöttünk ki, de az erdei macsétát igénylő kaland eredményeképpen rábukkantam erre a kis ereklyére, amelyet az utánunk haladók - szintén rossz jelzést követők - is megtaláltak.
Igen! Jól látjátok, ez egy malac alsó rágószerve! Innen egy hátraarcot követően már nem nagyon mertük elhagyni Farkasékat, nehogy újra eltévedjünk, de az időjárás és a havazás miatt nem találtuk ismét a jelet és valahol oda kerültünk, ahol megint nem járt senki.Ekkor ismét Farkas vette át a vezető szerepet és mi meg szépen követtük. Egyesével libasorban haladtunk és vágtunk át szűz terepeken, de én még ezt is nagyon élveztem. Az egyik ilyen helyen készült ez a kis szösszenet is. Klikk ide: Farkas a vezető!
Aztán szép lassan kezdtünk megérkezni Bánkútra. Az utolsó métereken már szalagok jelölték az utat és adták hírül a vándortoknak, hogy elérkeztek a táv feléhez, mi pedig a végéhez. Gyorsan be is osontunk a pecsételő helyre, megkaptuk a kis oklevelünk és nekiláttunk falatozni és teázni. Én magam vagy 4 szelet vajasdeszkát és vagy 5 pohár teát zúztam az arcba. Olyan jó lett volna szusszantani még egy kicsit, de jöttek értünk - köszönet érte - és mentünk vissza Tapolcára és majd vissza Bökiékért már a saját kocsinkkal Bánkútra.
A hazaútban már nem volt olyan bőbeszédű a társaság, egy picit megfáradtunk. Jómagam csak 4-szer aludtam be, az 1 órás kis úton.
Nagyon jól éreztem magam! Ez tuti! Még1x? Simán!!! Óriási élmény volt! Olykor kegyetlen, olykor felemelő volt teljesíteni a távot! Köszönet érte az Észak-Magyarországi Outdoor Clubnak!!! További köszönet Kevinnek a vezetésért és fuvarért és a szervezésért és nem utolsó sorban Farkasnak, az élő GPS-nek, aki még a számunkra full ismeretlen helyről is megtalálta a helyes irányt!Köszönöm!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése