Hegyi menő lettem!

Na nem egészen a menőcsávósságra gondoltam, hanem arra, hogy ma megfutottam először a Kopaszt. Tarcal felől vágtunk neki a távnak, - D. Jani barátommal - ami úgy nem tűnt soknak, meg nem is éreztem rosszul magam az emelkedőm, főleg mert az új varázscipő volt a lábamon, meg talán az izgalom is vitt előre, meg az, hogy gyorsan megjárjam, nehogy megáztassam a szép új csukát, meg egyszerűen bivalynak érzetem magam és nem engedtem a pulzusom 160 felé menni, de nem is kellett.
Odafent egy karika után már fordultunk is vissza és amilyen szuper ment a hegymenet, olyan tragikus ment a lejtmenet. Akárhogy igyekeztem, de Jánost nem bírtam megfogni. Több gondolat is cikázott bennem mikor combfékkel ereszkedtem vissza.

1. Nem kéne tanyálni!
2. Nem kéne szétverni a térdem a lépéseknél!
3. Nem volt tükörsima út, így tartottam attól, hogy kimegy a bokám!
4. Nyakamon az UB, most nem kéne lesérülni!
5. Vigyázni kell a cipőre!

Amúgy a cipő 5-ösre vizsgázott, bár még hosszút nem futottam benne, de a extra talpának most nagy hasznát vettem. Jövő héten lenne a Kékes-futás, de azt már nem vállalom be, mert a Balcsin fakítani szeretnék egyet a csapatnak!
A sikeres teljesítés után nagyon elégedett voltam magammal és Tokajban megleptem magam egy hatalmas sajtos-tejfölös lángossal, majd pedig egy somlói sütivel, de az nem volt egy nagy szám!
Levezetésként a nap hátralévő részében kikerekeztem a darázzsal az ősökhöz a kertbe, ami még oda-vissza egy 20-as volt. Szóval jó kis mozgalmas napom volt! - Ezt szeretem!