Amint ígértem, igyekezni fogok írni egy hosszabb szösszenetet az Ultrabalatonos élményeimről. Az az igazság, hogy már egyszer leírtam a futenet.hu/forum topicba az emlékeim egy részét, így azt átemelve, egy kicsit megplasztikázva fogom elétek tárni a történéseket.Hol is kezdjem ezt a fantasztikus dolgot? A történettel akár a római korig is
visszanyúlhatnék, amikor még Plesonak hívták Balatont, de annyira nem ugranék vissza, hanem csak inkább az idei év tavaszáig, amikor pereceltem és a maratoni felkészülésem tovaszállt és akkor azt mondta Kevin, hogy akkor készüljünk az UB-re. Innentől kezdve csak az UB lebegett igazán feletettem (bár egy maraton azért lefutottam) és visszaszámlálóba be is állítottam a június 20-át és elkezdtek szépen fogyni a napok és én egyre izgatottabb és izgatottabb lettem, mert tudtam, hogy nem könnyű feladat vár rám.Még május 30-án megpróbáltam kivitelezni egy főpróbát a tiszafüredi félmarcsin és elcsaptam magam annyira, hogy nem tudtam igazán lábra állni másnap. Ekkor nagyon megijedtem, hogy mi lesz velem, mert ha nem vigyázok magamra az UB első napján nem fogok tudni teljesíteni a 2. napon és miattam bukik el a csapat. De szerencsére nem így történt.
Az UB előtti pénteken tiszta para lettem, már 3/4 5-kor felébredtem és baromira vártam az indulást. Jánosék (János és Judit) jöttek értem, majd felvettük a "Mestert" és elindultunk Tihanyba. Némi kalandozás után, - az M7-es történt baleset miatt - de leértünk és elintéztük a formaságokat és megismerkedtünk csapatunk új és régi tagjaival Istvánnal és Zördivel.
Gyorsan belapátoltuk a tésztaparty kulináris fogásait, majd pedig cseverésztünk az "ellenfelekkel" , rég nem látott barátokkal ismerősökkel.A nap gyorsan elszaladt és este Kevin vezetésével megtartottuk a taktikai megbeszélést és álomra hajtottuk fejünk.
2009. június 20. 10:10. István, csapatunk legidősebb és talán egyben letapasztaltabb tagja és kísérőnk Judit indult elsőként és igen szép helyen hozta be a Berkenyét és adta át a stafétát nekem Dörgicsén. Amikor elindultam Kevin szavai csengtek a fülemben. Nem szétcsapni magad, hanem tartani a 165-168-as zónát. Inkább legyél lassabb néhány mp-cel ma, de holnap is bírj lábra állni. Ebben a szellemben tettem oda magam és az erdei csapást követően az aszfalton folytattam a vágtámat. A 23 km után könnyedén és mosolygósan értem célba és adtam át a chipem Jánosnak. Gyors levezetés és frissítő elpusztítása után már indultunk tovább. János nagyon rutinos és erős futó, igazi harcos típus. Keménységét meg is mutatta, hiszen nálam jobb tempóban és sokkal rosszabb körülmények között (eső, szél) hozta be a csapatot.
Nem kevésbé volt harcos amazon Judit, aki végig kísérte esőben a fiúkat. 
Egy kis kavarodás után Kevin indult neki és szintén mostoha körülmények között kellett futnia, de egy ilyen "rutinos öreg rókának" nem jelent gondot némi eső, hiszen nem Kevin lett vizes, hanem a víz lett kevines. Amikor befutott és megírták az eredményeket a weben valami nem klappolt és nála 5:15-ös tempó jött ki. Persze, hogy el kezdtem cukkolni! Tudtam én, hogy nem annyi, de azért jó volt szivattyúztatni a "Mestert". Azt hiszem néha már a szemtelenség határát súrolta a viselkedésem, de olyan jó volt együtt nevetni a dolgon és persze nem is volt sértődés. Kevin után Zördi zárta az UB első napját. 
Zördi nagyon ott volt fejben. Rendkívül rutinos játékos és irtó légiesen tud futni, amit nagyon irigyelek Tőle. Amikor befordult Bogláron a célegyenesbe úgy tűnt mintha most szaladt volna ki a sarokról. Semmi nem látszott a mozgásán.Ezek után Barbie-ztunk egy kicsit a gyúróknál, és itt szeretnék nekik extra köszönetet mondani, hogy így rendbe kapták a csapatunkat. Pazar volt! Köszönjük szépen!
Gyors szállás stipi-stopi, majd vacsora és taktikai megbeszélés. Estére egy picit para lettem, mert bedurrant a négyfejüm egy kicsit és faramban is kiújult a gyulladásom, de bíztam benne, hogy minden rendben lesz és álomra hajtottam a fejem. Nagyon nem kellett altatni.
A második nap reggelén István kezdett ismét, és nagyon odatette magát, majd Kevin és János is egy magasabb fordulatszámon pörgött és már számolgattunk, hogy talán ez és az a csapat is megfogható.Aztán pik-pak rám került a sor. Szó szerint paráztam!
Miért is? Féltem, hogy még jobban bedurrannak az izmaim, féltem, hogy nem fogom tudni hozni azt az eredményt, amit elvár tőlem a csapatom, és megrémített külön, hogy az ellenfél csapatában egy nagyon jó futó lesz a párom és ha ő legyőz, akkor elszáll minden esélyünk, hogy 7. helyezett legyen a Berkenye. Ezekkel a gondolatokkal és István biztató szavaival vágtam neki a 20 km-es etapomnak. Itt már nem volt határ, ami a csövön kifért! Gyorsan fellöktem a fordulatot 170-re és gyi a srác után. Elég hamar beértem és újabb félelmem támadt, ami rendszeresen velem van a versenyeken. Féltem, hogy utazni fog velem, majd pedig a cél előtt ellép. 
De szerencsére nem ez történt és elvárt eredményhez képest sikerült 2 percet lefaragnom. Gyors átadás/átvétel és Zördi elindult Tihany felé. Útközben a profi kísérőnk nem csak frissített, hanem az útvonalat is letakarította professzionálisan a az elénk bekószáló mamókáktól és papókáktól. Zördi most is megcsillogtatta képességeit és a végén közös futással - én már robot mozgással kicsit lemaradva - átszakítottuk a képzeletbeli célszalagot.
Annyira varázslatos élmény volt! Küzdeni a helytállásért, küzdeni a csapatért, a futótársaidért! Óriási érzés és talán egy óriási boldog teher, amit eddig valaha tapasztaltam. Az egyéni érdemek itt eltörpülnek, nincs olyan, hogy én, csak olyan, hogy MI!
Igen, és MI megcsináltuk és bár 8. lett a Berkenye, de azt hiszem, hogy az idei évben - amikor sokszorosan bivalyabb csapatok neveztek be, mint tavaly - ez az eredmény rendkívül tisztességes! Büszkék lehetünk, de azt hiszem és tudom, hogy akik teljesítették ezt a versenyt, akár ilyen, akár olyan formában, akár lábon, akár keréken azok mind büszkék lehetnek és szívből gratulálok nekik.
Így, néhány nappal a verseny után, rendkívül tisztán élnek bennem a verseny pillanatai, bár a befutásaimkor némi filmszakadás - különösen a 2. után - volt, de ennél sokszorosan részletesebben el tudnám mesélni az élményeimet, de nem szeretnék senkit sem untatni.
Még1x és hálás köszönet és maximális tisztelet a Szupermarathon Kft. dolgozóinak az önkénteseknek, a szponzoroknak és valamennyi segítőnek!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése