2007. október 31., szerda

Villámgyorsan

A mai napon úgy gondoltam, hogy megpróbálom a lemaradásaimat behozni, de úgy érzem lehetetlen lesz, mivel az egyik fülemen a telefon - szokásos Leonardo és Joe Cocker kérdések, közbe jegyet adok el és nem utolsó sorban a nagy ritkán betérő turistáknak segédkezem. Ha lenne 8 kezem, akkor már nagyon kiválóan tudnám szedni a gyapotot. Így elég nehezen lehet haladni, de igyekezni fogok.
Jó hír, hogy a mai barátságos mérkőzésen Lengyelországban a csapatom a Padlizsán BioSport Egyesület 1-3 arányú idegenbeli győzelmet aratott a 4Panzers csapat felett. Amúgy az eredmény teljesen lényegtelen, mert a bari meccsek nem számítanak, csak az edzésben. Miközben írok egyben ebédelek is, mert az, hogy kiüljek kajálni az most lehetetlen. Reggel 8-tól elzárták a meleg vizet és a fűtést és majd csak 13 óra körül lövik vissza.Kérdem én, nyáron mi a sz*rt csinál a remek Debreceni Hőszolgáltató Zrt.? A kimaradást majd biztosan kompenzálni fogják. Mire haza érek szauna lesz a kecóban, mert úgy rádurrantanak a fűtésre és vörösen izzani fognak a radiátorok.
Már csak szűk 4 óra van hátra, így maxi gázra kapcsolok!

Nincsenek megjegyzések: