2008. április 3., csütörtök

Rambo 4 = SHIFT+DEL

Basszus! Tegnap este megnéztem Sylvester Stallone 4. remélem utolsó Ramboját. Már a kezdetben érdekes volt, hogy a szereplők bemutatása után többször is feltűnt a neve, mint rendező, meg forgatókönyv, stb.. Szóval már ekkor gyanús volt a film, de úgy voltam vele, majd meglátjuk, hogy mi lesz.
Az eleje roppant viccesen indul! Már majdnem ilyen lepkefogó hálóval a mezőn szaladgáló Rambot látunk, aki persze a lepkék helyett kígyókat fog be, de aztán keményebb munkára vált és mint kovács, amúgy alapjában pedig hajósként dolgozik. Mekk Elek kutyafa**a hozzá képest. Szintén huncut jelenet, amikor a mesteri, speciális, hiper-szuper íjjal halra vadászik a csónakjából. (Minden részben van neki egy ilyen íj, honnan szerzi be? Biztos az Ebay-ről rendeli!) Na ezen tényleg beröhögtem.
A story elég egyszerű, aki nem látta, annak csak néhány szóban mesélném el. Van egy katonai csoport Burmában, akik több települést számolnak fel, és persze lehentelik az embereket. Egy csapat misszionárius útra kell, hogy kisebb falvaknak vigyenek gyógyszert meg bibliát (tudják, hogy harc van meg öldöklés, de ők bibliát visznek) és gyógyítgatnak. Megjelenik ez a katonai szervezet és letarolják a falut, a misszionáriusokat elviszik.
Vajon ki fogja megmenteni őket?
Hö-hö! Állj! Állj!
Nem csak egyedül a mi kis Rambovicsunk, ugyanis kap maga mellé néhány zsoldost is, akik között van egy két fura alak. :)
Megmentenek mindenkit, menekülnek, kutyák, robbantás, és a végén még egy nagy Abschied (búcsú) hentelés. Hullik a sok burmai katona, vér, emberi alkatrészek, a szokásos IDDQD (Doom játék Isten mód) kódot beütötte Rambo, a lőszer nem fogy ki, golyó nem éri, - na jó ez így nem igaz, lett valami sérülése - 100%-os találati lövés, puska nem melegszik, stb..
Szinte majdnem mindenki túléli a golyózáport, a két megmaradt misszionárius, faggyút szartak és azzal világítottak, a zsoldosok valószínű elpucoltak és felépültek egy újabb bevetésre.
Zárópoén a film végén! Rambo hazatér az apjához a birtokra, ahova annak idején az első részben indult. Remélem elképzeled! Farm, legelésző tehenek, kopott postaláda, rajta Rambo felirat.
Már alig vártam, hogy vége legyen a filmnek! Szerintem elég gyengécske alkotás volt. Voltak akik egészen más kritikát írtak a filmről. Ki nem hiszi, az nézze meg valamelyik moziban, de az biztos, hogy nem adnék egy Rambo 4-ért 1100 Ft-ot, hogy megnézzem.
Gondolom, majd lesz 4 lemezes DVD csomag felújított hanggal, meg minden. Na én leszek az, aki ezt biztosan nem veszi meg.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Az IDDQD az a aDoom-nak volt a God módja... :)